Asztalosszerszámok fejlődése

A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

____________________

Egy mesterembert a tudása, gyakorlata és a szerszámai tesznek igazán mesterré. Ez utóbbit illetően előző cikkünkben már tettünk utalást a régebbi idők eszközállományáról.

Ez alkalommal jobban ráközelítünk a szakma tárgyi feltételeire és a következő cikkünk fog kitérni a mai legmodernebb felszerelésre, amelyet a „Mosolyalkotóház” is biztosít a tagjai számára.

Az első famegmunkálási eszköz a kőkorszaki kőbalta volt, amely segítségével mesterséges emberi hajlékot lehetett összeállítani. Képesek voltak az akkori emberek fát vágni, fúrni, karcolni, fűrészelni, hasítani és faragni.

A finomabb famegmunkálás feltétele egyértelműen eszközfüggő volt. Az eszközök fém részei sokkal hatékonyabbá tették a tárgyak megalkotását, de még durva, pontatlanabb maradt a munka. Az egyiptomiak már fűrészt, vésőt, fúrót, fejszét, a kalapácsot, bárdot és faragókést már használták, gyalut és esztergát még nem ismerték és szerkezeti kötéseket tudtak már kialakítani elemek szimpla összekötése helyett. Keretbetétet beszegezték ahelyett, hogy árkolásba helyezték volna. Az elemek összepasszintásából adódó fasérüléseket gittel fedték el és színes díszítőfestékkel pingálták ki. A furnérozás is már kezdetlegesen, de jelen volt: olcsóbb falemezt nemesebb falemezekkel borítottak.

A görög kor asztalosai már gyaluval (görög eredetű) és esztergapaddal rendelkeztek, a gyalu a többi szerszámmal szemben egymagában sokkal nagyobb hatású volt, mint az össze többi szerszám megjelenése. A görögök a keretbetétszerkezetet már kifejlett formájában alkalmazták, gőzöléssel hajlították a fát, fakötéseket tökéletesre fejlesztették, furnérozás és intarzia kezdeti megoldásait lehet felfedezni náluk. A görög asztalosok a fa természetességét és a felületi szépségét hangsúlyozták.

A rómaiak bútorművészete hasonló felfogású volt a görögökéhez. Mint már azt korábbi cikkünkben említettük, a római asztalos szerszámkészlete megközelítette a mai kéziszerszámokat. Igazából csak jó érzékkel átvették és továbbfejlesztették más népek eszközállományát, saját feltalálásaik nem voltak: profilgyalu, keretes fűrész, gyalupad elődje.

A középkorban lezajlott eszközfejlődés egyre többfajta tárgy kialakítására adott alkalmat. Lassanként kialakult a manufakturális sorozatgyártás, melyet a frankok által elsőként használt a körfűrészgépet, majd transzmissziós tengely egész napos forgási lehetősége, fűrészmalmok (XIII. sz.) megjelenése is elősegített. Emellett a szerszámok éltartóssága volt az árutermelés alapja. A furnérozás és a faintarzia művészi fokra emelkedett a XVII. században feltalált lombfűrész révén, a kárpitozás is elterjedtté vált. A XVII. századtól már megjelentek olyan kiadványok, amelyek szerszámgyűjtemények voltak pl. Joseph Moxon (1697) ébenisták szerszámait mutatta be. Az ébenisták csak reprezentatív bútorok gyártásával foglalkoztak, XIV. Lajos napkirály udvarában működött a leghíresebb műhelyük.

A XVIII. században kezdődött kéziszerszámok gyártásának szakosodása a XIX. sz. elejére tehető, eddigre az acélgyártó központok is már megjelentek. Az angol szerszámok voltak a legkiforrottabbak, 1800-as évek elejéről már említhető katalógus. Az I. világháborúig a kéziszerszámok elsődlegesek voltak, Klikar Adolf újpesti gyára német típusú szerszámokkal jelent meg a 1893-ban Magyarországon és külföldön egyaránt.

A két világháború között elektromos motorral felszerelt gépműhelyek törték meg a kéziszerszámok fejlődésének történetét. Az 1990-es évektől akkumulátoros kivitelű kisgépek a helyszíni munkálatokat segítették már.

Következő írásunkban a mai legmodernebb eszköztípusokat fogjuk áttekinteni.

 A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)

Az asztalosszakma története

A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Elsőként az asztalosszakma történetéről ejtünk pár szót. Ha ismerjük egy tevékenység múltját, abból a jövőre vonatkozóan is inspirációt meríthetünk.

Az asztalosság az ácsszakma egyik specializálódott ágát jelenti. Az ácsszakma tárgyi emlékei a többezer éves ókori időkbe nyúlnak vissza. Az ács zsaluzatokat, állványszerkezeteket és megmaradó faszerkezeteket (fedélszerkezet, fafödém), készházak szerelése) készít, javít, bont, tehát a fával való ipari tevékenység legalapvetőbb formája. Ezzel szemben az asztalos az épületek kisebb faszerkezetét (ablak, ajtó) és fa berendezési tárgyak (asztal, szék, szekrény stb.) készítését végzi. E két bontásban beszélhetünk épületasztalosról és bútorasztalosról. Az ács szakmából még számos faipari tevékenység leágazott az asztalossághoz hasonlóan a specializálódás jegyében: faesztergályos, zsindelyfaragó, teknőkészítő, oszlopkészítő stb.). A szakma ókori emlékekkel is rendelkezik bőséggel: zsámolyok, kerevetek, trónszékek. A korai szekrények még faszegekkel, fakötésekkel voltak összeillesztve, később jelentek meg a túró vagy enyvalapú ragasztóanyagok. Nem is gondolnánk, hogy a római kori asztalos szinte a mai kéziszerszámokkal rendelkezett, technikája kifinomult volt.

Az asztalos, azaz faműves, a középkorban vált le igazán az ácsszakmától kb. a XIII. században. Zsigmond és Mátyás olasz és német asztalosokat is behívott a szakma csínjának-bínjának átadására. A törökidők alatti népességvesztés a szakmagyakorlókat is érintette. Comenius a 17. században „szökrényös” névvel illeti a szakma képviselőit.

Magyarországon a bognárok, kerékgyártók, kádárok száma kulturális adottságok miatt jelentős volt. A kocsigyártás a XV. századtól felfutóban volt, a bricska, majd a hintó volt a személyszállítás újdonsült eszköze. Lengyel fejedelem által a francia királynak adott magyar készítésű kocsi Párizsban elismerést váltott ki a XV. században.

A XVIII. század végén még mindig a bécsi asztalosok uralják a magyar piacot. Csak az 1800-as évek első felében Steindl Imre céhfüggetlen tevékenysége és a nemzetközi ipari kiállításokon való sikerek megnyitották a külföldi piacokat a magyar piacok számára.

Alapvetően a manufakturális bútorgyártás volt az uralkodó a XIX. sz. végéig, 1870-től már bútoripari csírái is megjelentek. 1895-ben már hét gyár volt az országban, melyek száma az I. világháborúig jelentősen felszaporodott. A világháborúk hektikussá tették a szakma fejlődését. 1990-től a nagy gyártókapacitások helyett kisebb, korszerű vállalkozások jöttek létre, vették fel a versenyt a külföldi bútorüzletekkel. Az egyedi bútorgyártásban van jelenleg a perspektíva és a versenyképesség záloga az asztalosszakma képviselői számára.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)