Bútorrestaurálás

Gyakorló Műhely faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Az új bútorok készítése mellett manapság teljesen szokványos megkeresés egy asztalos számára, hogy régi, akár antik bútor restaurálását kéri az megrendelő. Bár ez utóbbit illetően behatóbb szakmai tapasztalatokkal és technikai tudással kell rendelkezni, de elkezdeni sohasem késő az ezzel való ismerkedést.

A „Mosolyalkotóház” elképzelései között szerepel az is, hogy a szakemberek számára e téren is megfelelő tudásbázist biztosítsunk.

Tapasztalat azt mutatja, érdemes első darabként egy székkel kezdeni a restaurálással való ismerkedést. A munkadarab szétszerelése és a kárpit eltávolítása után festett felület (pl. olajfesték) esetén festékmaratót használunk a régi festék eltávolításához. Előfordulhat, hogy többször is fel kell hordanunk a festékmaratót, de fontos, hogy csak vékony rétegben tegyük ezt minden alkalommal. Spaklival finoman eltávolítjuk a feloldott festékréteget, majd csiszolással tökéletesítjük a festék eltávolítását és a felület simítását durvább, majd finomabb csiszolópapírral. A portalanítást követően olajviasz impregnáló alapozót hordunk fel, melyet fél óra múltán átpolírozunk. E ponton tudjuk a felületet esetleg igény és elképzelés szerint antikolni. Ezzel véget is ér a munkadarab asztalos-szempontú felújítása, a száradás után az új kárpit feltétele után már csak az összeszerelés következik.

A komolyabb antik bútorok restaurálás azért ennél bonyolultabb folyamat, hosszabb előkészítést igényel. Mindenképpen érdemes a későbbi reklamáció elkerülése érdemében állapotleírást készíteni, leírni az alkalmazni kívánt lehetőleg korhű technológiai feladatokat, vegyszereket, vizuális igényeket. Már ekkor ügyelni kell arra, hogy az esetleges hibák másolattal történő kijavítása után a később talán előkerülő hiányzó darab beilleszthető legyen. Ezen a ponton lehet még döntést hozni a megrendelővel közösen arról, hogy új elemeket kapjon-e a munkadarab vagy az eredetiségen van a fő hangsúly. Az eredeti állapothoz való visszatérés igénye csak a XIX. sz. során került előtérbe, korábban ez nem volt döntő szempont. Múzeumi megrendelés esetén arra is számítani kell, hogy láthatóvá kell tenni az eredeti és az új részeket. A restaurálás értékcsökkentő és értéknövelő is tud lenni, attól függően ki mire helyezi a hangsúlyt. A legszigorúbb álláspont szerint a munkatárgy max. 20%-os, viszonylag lényegtelen, kevésbé látható részekre kiterjedő corpusjavítás esetén lehet még a régiség jelleget kijelenteni. Az megengedőbbek szerint még a 30% is elfogadható. Nyilvánvalóan az elhasználódás és ezért a javítás mértéke függ a munkatárgy használati funkciójától és korától.

A legnagyobb figyelmet a pótláson túl a felületkezelésre kell fordítanunk, mert ez befolyásolja legnagyobb mértékben a bútor igényes küllemét és árát, a megrendelő leginkább ezen a téren veszi észre az elnagyolt kivitelezést.

Miután elkészültünk a restaurálási feladatokkal, érdemes a megrendelő figyelmét ráirányítani a bútor tárolási igényeire: mérsékelt megvilágítás, értelemszerűen napsütést (annak ultraibolya-sugarait) kerülni, optimális, egyenletes és közepes hőmérséklet (16-21 Co között), szintén egyenletes és közepes páratartalom (50-60 %).

Tekintettel arra, hogy Rostás Árpád asztalosmester szerint a restaurátorok sokszor nem rendelkeznek kellő kortechnikai ismeretekkel egy bútort illetően és nagyon sok bútor ezért veszendőbe megy a restaurálási folyamat során, különösen fontos, hogy a hozzá hasonló, régi kézitechnikákkal is rendelkező asztalosmesterek egyre többen legyenek és segítsék a restaurátorok munkáját.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Széchenyi 2020 ESZA

Sorozatgyártott designbútorok

Gyakorló Műhely faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

A formatervezés ma nem más ma sem, mint egy ötlet sorozatgyártható termékké való formálódása. Mint már korábbi cikkünkben a Kozma-barokk révén említettük, a sorozatgyártás a bútorstílusjegyek jelentős leegyszerűsödéséhez vezetett.

A folyamat nagy vonalakban a következőképpen zajlik le. A kiindulópont a termékötlet, amelyet lehetőleg minden részletére kiterjedően fel kell mérni. Mi a prioritás a termékkel kapcsolatosan: a funkció vagy az esztétika? Majd saját termékötlet esetén ezt követi egy piackutatás, amely felméri, egyáltalán eladható-e a termék, mely termékek a versenytársak a piacon. Ez az eredeti tervezési elképzelést akár jelentősen is módosíthatja. Közben párhuzamosan készül a költségvetés, mely szintén beleszólhat a tervbe. A 3D CAD modellezés révén a legapróbb részletek is kidolgozhatóak annak, akinek képzelőereje nem olyan fejlett. Fotórealisztikus látványtervek is készülnek a prototípus megalkotásához. A prototípust aztán kiterjedt elemzésnek vetik alá, korrigálva a még feltárt esetleges konstrukciós hibákat, illetve esztétikai jellemzőket. Ezt követően jöhet a piacelemzéssel és az elkészített költségvetéssel egyetemben döntés arról, hogy induljon-e meg a sorozatgyártás.

Most bemutatunk sorozatgyártásra alkalmas mai designbútorokat.

A „YOZA” márka magas minőségű bútorokat és lakáskiegészítőket takar. A tervező Józsa István, aki kisszériás termékeket tervez, amelyek mégis ipari technológiákon alapulnak.

A tervezési folyamat mottója, hogy nemes anyagokból tiszta formák létrehozásával olyan modern bútorokat hozzon létre, amelyek mégis hosszú távra kielégítik a használót és szemlélőt. Ehhez az kellett, hogy a tervező mélyen megértse a funkciók, formák és anyagok kapcsolódódási lehetséges pontjait.

A tervező magát a megrendelőt is bevonja a tervezés folyamatába, hogy a legnagyobb megelégedésre szolgáljon a végtermék.

A VERTIGO polcrendszer olyan légies alkotás, amiről inkább egy XX. század eleji repülőgép szárnya jutna eszünkbe, megspékelve egy kis zollstock-hangulattal. Statikai törvényszerűségek kihasználásával mégis teherbírása nagy és stabil alkotás. Voltaképpen a vékony, rozsdamentes acélkonzolok láthatóvá teszik a láthatatlant: a statikát, és azok egyben a polc esztétikai elemei is. Alkalmas egyedülálló polcként fal mellé vagy térelválasztóként is.

Az ORITBLE dohányzó asztal első pillantásra a régi asztalfelfogásunk  fordítottja: a kerek, edzett üveg asztallap a felfelé álló lábakon pihen. Persze a fémláb sem egy egyszerű láb, hanem inkább háromszögek, amelyek összetalálkozó csúcsaira helyezték az asztallapot. Az asztal a padlóval a háromszögek egyik oldala révén találkozik. Ettől olyan origami-jelleget vélhetünk felfedezni.

Asztalosok ötleteket meríthetnek a designerek újfajta szemléletéből, mely leginkább a sorozatgyártásra való alkalmasság érdekében a skandináv letisztultság és a vevői aktivitás növelése jegyében az olaszos elegancia ötvözésére helyezik a hangsúlyt.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Szeéchenyi 2020 ESZA

Időtényező a faipari feldolgozás során

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek,fa mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Kb. 30 év alatt már lehet látni a szakma fejlődési ívét, lehet erről mondani valamit. Érzékelhetővé válik az is, mennyire felgyorsult ez a szakma is.

A régi asztalosszerszámok nyugdíjba vonultak az egyre fejlődő faipar és a gyors időigényű megrendelések miatt. Jobbára – ha nem kifejezetten régi kéziszerszámokkal folytatott asztalosságról van szó – a falon díszként függenek. Számítógépvezérelt gépek, gyors kötésű ragasztóanyagok, mind-mind a gyorsaságot szolgálják és a jóízű „pepecselés”-re már nincs idő. Az aggromerált lapok (OSB-lapok, farostlemezek, parallam) is az időtakarékosság érdekében jól felhasználhatóak. Ezek a faipari anyagok faforgácsaprítékból vagy rostjaira bontott faanyagból készülnek kötőanyag (műgyanta, gipsz, cement) hozzáadásával és hőpréseléssel. A legfiatalabb agglomerált lap a parallam, mely furnérlapok 9 mm2-es alapú, 2,4 m hosszúságú hasábjait műgyantaragasztóval vonják be és hőprésben gerendává préselik a csíkokat. Kiváltja a tömörfagerendákat és a ragasztott fatartókat és kisebb keresztmetszetű gerenda megtart ugyanakkora súlyt, mint a tömörfa társa. Fahibák hiánya miatt a szerkezete jóval homogénebb, mely az alak- és mérettartóssághoz kiváló tulajdonság. Valamennyi munkálattípust jól bírja, a műgyantabevonat miatt állja az időjárás viszontagságait, valamint rovar- és gombabiztos.

Hogy érzékeljük az alapanyagok és szerszámtechnikák által létrejött időkülönbség jelentőségét: régen egy 3 ajtós szekrényt 1 évig készített az asztalos, most 2 nap alatt.

Ma 2-3 hét alatt kiszárítható a faanyag. Régen viszont „máglyázták” a szárítandó faanyagokat, amelyeket ászokfákra emeletesen tornyoztak gúlaalakúra. Nem a meleg, hanem a levegőáramlás szárította ki a fát kb. átlagosan 15% nedvességtartalmúra. Mivel ez természetes folyamat, időigényes, a gombás fertőzés kialakulásának is nagyobb esélye van. A favégeket még nedvesen is kell tartani, mert gyors kiszáradásuk miatt a fa többi részéből nem tud a nedvesség távozni. Akár 1-2 évig is eltartott így a fa kiszárításának procedúrája.

Ma már speciális szárítóberendezéssel 2-10 nap alatt elérhető a kívánt szárított faanyag. Például vákuum szárítás elmélete: a légnyomáscsökkentéssel a fa víztartalma forráspontjának csökkenése elérhető. A kapillárisokon kb. 5-szörös sebességgel távozik a víztartalom. Előtte és közben a faanyagot melegíteni kell 40-50 fokra.

Az időrövidítésnek viszont ára is van. A szárítás felgyorsításával ugyanakkor belső repedések, sejtösszeroppanások keletkezhetnek. Megvetemedik így a fa, ha a szövetrészek között feszültség keletkezik. Fontos annak felmérés, milyen nedvességtartalmú helyen fog lenni az elkészített bútor, hiszen a fa a levegő nedvességtartalmával fog összhangban kerülni, mert alapvetően nedvszívó, higroszkópos anyag.

Látható, hogy relatív áldozatok nélkül nem lehet az időtényezőt a végtelenségig visszaszorítani.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Széchenyi 2020 ESZA

Faipari hulladékkezelés

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Napjainkban a környezet- és klímavédelem témakörén belül a hulladékgazdálkodásnak van kiemelt szerepe. A nagymennyiségű tömegcikkgyártással és a kisebb termékegységek elszaporodásával a csomagolóanyagok, főleg a papírfelhasználás erősen megnövekedett. Nem kell már sajnos azt újdonságként felhozni, hogy az erdős területek aránya nagyban lecsökkent. A folyamatosan új termékek vásárlására ösztönző termékiparban már újszerű felfedezésként, spanyolviaszként az újrahasznosítás ötletét próbálják a társadalomban meghonosítani. Régi társadalmi struktúrákban az újrahasznosítás, hulladékok lebontó folyamatoknak való átadása teljesen természetes volt, mivel alapvetően természetes anyagok felhasználásával készültek a tárgyak. A tárgyakat hosszú időre szánták és csak végső esetben váltak meg tőle, tartós eszmei értéket is képviseltek a funkcionalitáson kívül. A fogyasztókedv fenntartása érdekében ma reklámok ápolják folyamatosan igényeinket, mely sokszor csak esztétikai és csak az önmagában véve vett változás az egyedüli indok a vásárlásra.

Az asztalosműhelyek is jelentős hulladékgyártó fórumok. Alapvetően már előkészített alapanyagokkal dolgoznak az asztalosok, nem a nyers farönköt veszik kezelésbe.

 Már a tervezés során hulladékminimalizálási szempontnak kell érvényesülnie, melynek a funkcionalitással és esztétikummal azonos szintű tényezőnek kell lennie. Az alapanyagválasztást is azzal a tudattal kell megtenni, hogy indokolatlanul nagy anyagveszteség hulladék formájában ne jelentkezzen.

Majd a munkadarabok méretre szabásánál kell a leginkább figyelmesnek lenni, hogy a legkevesebb leeső darabokkal járjon a folyamat. A használandó asztalosipari gépek is kihatással vannak a hulladékmennyiségre, hiszen a gépek egyre könnyebbé teszik a sokfajta munkafolyamatot és nincsen már nagyon olyan visszafogó körülmény, melyek mérlegelése a hulladékmennyiség csökkenésére is kihatással van.

Kiemelkedő azon körülmény szem előtt tartása, hogy milyen vegyi anyaggal kezelt esetleg a faanyag. Ez jelentősen befolyásolhatja a hulladékfeldolgozási folyamatot, esetlegesen feldolgozóhely szaksegítségét is kérni érdemes a megfelelő döntés meghozatalához.

A hulladékfelhasználás során arra kell törekedni, hogy a legvégső esetben történjen égetés vagy szimpla megsemmisítés. Így elsősorban újrafelhasználás történik, ha az nem lehetséges, akkor újrahasznosítás, ennek hiányában energiaelőállítás, s végső esetben megsemmisítés. A legfontosabb törekvés a klímaváltozás hátráltatás érdekében, hogy a fában kötött szenet az atmoszférába csak legutolsó esetben engedjük vissza.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Új trend a faiparban: tartósság

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

A közlekedés technikai vívmányai és elterjedése okán az egyes országok és kontinensek egymás számára mind elérhetőbbé váltak. Ennek nagyságrendje különösen fellendült a XV. században, a távolságok lecsökkentek és ezáltal a lehetőségek kitágultak a kereskedelemben, azaz világméretűvé vált. Spanyolország és Portugália fokozatosan elvesztette mind világgazdasági központ szerepét, mind a világkereskedelem legfőbb haszonélvezőjének szerepét. A súlypont Angliára, Németalföldre, Észak-Franciaországra helyeződött át e két vonatkozásban.

Ennek a keresletnek a folyományaként kínálatnak reagált: befektetők pénzbeinvesztálása nyomán megindult a manufaktúrák fejlődése, mely felváltotta a céhes tevékenységi formát. A tömegcikkgyártás igaz, hogy olcsóbb, de egyben gyengébb minőségű és csak mennyiségi szemléletű termékeket eredményezett, árverseny beindult nemzetközi szinten. Ez utóbbi körülmény még csak felerősítette a minőségromlást.

Az 1960-as évektől kezdődő, II. világháború utáni nyugati ipari fellendülés alapja is a tömegtermelés és a földrajzi kiterjedtség. Az Európai Unió is azon a gondolatkörön indult el az 1950-es években, hogy egy egységes gazdasági térség jöjjön létre piacnövelési és erőforráselosztási céllal. Az optimális méret túllépése ugyanakkor már nem teszi lehetővé a minőségi árutermelést, a később csatlakozó tagországokba nem jut el a teljes termékskála, illetve ami eljut, az a termékskála a közepes minőségtől sokszor lefelé mozog.

A 2010-es évektől kezdődően egyre több figyelem hárul a világméretű klímavédelemre. Egyre világosabban látszik, tarthatatlan kihatással van a Földre a világméretűvé vált hatású emberi tevékenység.

1980-as években a műanyag palackos külföldi gyümölcslét megcsodáltuk, míg Magyarországon üvegvisszaváltás rendszere honolt még. Majd beáramlottak a hasonlóan műanyagipart támogató termékek Magyarországra is, a kínai áruk is elöntötték a kereskedelmet. A 2000. évtől kezdődő kb. 20 év alatt ráuntak az emberek az olcsó, gyorsan elhasználódó termékekre, kezd visszatérni praktikus megfontolásból is a tartós termékek divatja, mely értéket is képvisel a használó számára.

Voltaképpen visszajönni látszik a középkori világkereskedelem előtti állapot.

A folyamatos növekedés eszmegörcse kioldódik, belátva azt, hogy a Föld forrásai végesek és a klímaváltozás beláthatatlan, kezelhetetlen társadalmi folyamatokat generálnak.

Újra a körkörös folyamatokat és nem a lineáris és folyamatosan növekedő folyamatokat kezdjük felfedezni spanyol viaszként.

Ez azt jelenti, lassulni, de kiegyenlítődni fognak a folyamatok és azt kell mondani, kifejezetten jó hír az asztalos szakmának.

Minőségi és hosszú tartósságú bútorok fognak keresettebbé válni, mely az asztalostól is igényesebb munkát kíván, de éppen ezért magasabb ár is kérhető érte. A túlhajszoltság csökkenni fog és kevesebb munkával is meg lehet ugyanúgy élni.

Áldásos tehát az asztalosszakmának is az új trend, mely valódi fenntarthatóság alapja lesz.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Erdőbarát megoldások

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Kevesen vannak tisztában azzal, hogy az erdőterület aránya az ország területi arányához képest eredetileg 80% volt, majd a mezőgazdasági termőterület növelésével ez 20%-ra csökkent. Ez a ¾-es csökkenés olyan radikális volt, hogy a mostani állami célkitűzés inkább az erdőterületek növelése, 25%-ot megcélozva.

Az 1863-ban megjelent Erdészeti Lapok-ban a termőterületek növelésének indoka a jövedelmezőség volt. Valóban, gyorsabb bevételre ad lehetőséget a termőterületeket bevetni és évente aratni, minthogy az erdő lassabb ritmusú hasznait szedni, begyűjteni.

Ebből a szűk szemléletből kitakarásra kerül, hogy az erdő hosszabb idő alatt termeli ki a faanyagot, valamint egyéb nem elhanyagolható mellékhasznai is vannak: erdei állatok húsa, prémje, gyógynövények és gombák termőhelye, méztermelés terepe, oxigéntermelés.

A 20% erdőterületnek is csak a fele érintetlen faállomány, a többi már telepített. Ebből adódóan 0-40 év közötti a faállomány kb. 61%-a. Zömében, 85%-ában lombos fafajok jellemzőek az állományt tekintve, a maradék 15%-a fenyőféle. A lombos fafajon belül 26%-al domináns a tölgy, a többi lombos fafaj 10% körül vagy az alatt mozog.

Tekintettel a növekvő faalapanyag-keresletre, mindenképpen fokozott hangsúly van most és lesz a jövőben az erdőterületek növelése tekintetében, illetve a fafelhasználás optimalizálásában. Újra be kell állnia a faállomány természetes növekedése és a felhasználás egyensúlyának, különben hiányállapothoz és áremelkedéshez vezet.

Amilyen természeti folyamatba az ember belenyúl, garantált, hogy megteremti magának az újabb feladatokat. Így létezik már 1956-tól erdővédelmi szolgálat Magyarországon (Budapesten, Egerben, Sopronban) hivatalos formában is, mely a fahozamra káros és veszélyes körülményeket igyekszik elhárítani. Ehhez különböző vizsgálatokat (víz, talaj, növekedési mintázat) végeznek terepanyagokon. Igazi szintetizáló tudományágról van szó az erdő egészségügye tekintetében: rovartan, növénykórtan, ökológia, erdőművelés, növénynemesítés, biokémia.

Már a megrendelőknek erdőtudatosabban kellene igényeiket koordinálniuk. A lakásokban, házakban csak szükséges és más anyagból meg nem oldható felépítményeket, bútorokat kellene megrendelni. Ami megoldható más alapanyagból (tégla vagy vas pl. kerítés esetén, kültéri vakolat faburkolat helyett), azt kellene preferálni. A mesterembereknek is ebbe az iránya lenne érdemes terelni a megrendelői elképzeléseket, mégha a megrendelési igény is csökken is.

A felhasználás tekintetében a bútorasztalosoknak is takarékosabb szempontokat kell érvényesíteniük. Az anyag leszabása során a lehető legkevesebb hulladékot kellene termelni, a szükségszerűen felmerülő hulladékot pedig újra kellene hasznosítaniuk más munkafolyamatban és csak végső esetben kellene akár fabrikettként hasznosítani.