Az apróságok jelentősége egy faipari kisvállalkozásban

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Jelen cikkünkben apróságokról lesz szó. Olyan dolgokról, amelyet úgy gondolnánk, meg sem érdemes említeni, mégis ettől tud valaki igazán jó asztalos lenni.

Az albertirsai Danka Imre asztalosmester úgy vallott, semmije sem volt az életben induláskor, de mindig tudott tisztelni Istent, másik embert (megrendelőt, kollégát), a munkát, s „ennek a gyümölcse megjött”.

Kiemeli, hogy az számára a fontos, hogy először ki milyen ember és csak utána számít, milyen szakember. Ha valaki nem tud a megrendelőinek tiszteltet adni és velük úgy bánni, ahogy kell, valamint kollégáival összeférhetetlen, az sosem lesz jó asztalos. Tapasztalata szerint jó légkörben duplán teljesítenek az emberek. Őszintén meg kell mondani a hibát, de sosem bántóan. Tanítványa szerint motiváltan jár be a dolgozni, egyszerűen jól érzi magát. Kölcsönös tiszteleten alapuló baráti légkör jellemzi a műhelyt, ahol egyedül a munkát illetően létezik szigorúság.

A Youtube csatornán a legelsőként feljövő kisfilm arról szól, mitől lehet valaki jobb asztalos. A jó asztalos az apróságok terén is figyelmes, ezért látszólag jelentéktelen dolgokkal biztosítja munkája pontosságát és gyorsaságát. Hauch Tamás élvezetes hangvételben elsőként azt ajánlja a jó asztalos figyelmébe, mi legyen a zsebében állandóan kéznél: szike, ceruza 2 db, papír zsebkendő, centiméter.

A jó centiméter ismérve: fél milliméteres elcsúszást ne tegyen lehetővé a vonalazás vastagsága; ha leesik a centiméter, akkor a csavar a szalagot feltekerő orsóból ne essen ki, a szalag éle ne hullámosodjék meg, a szalag vége ne tudjon leesni azután, hogy visszatekeredik a szalag a tokba, lehessen a kihúzott szalagot fixálni; ne ugorjon vissza a szalag a tokba, ha leesik; legyen 2 db centiméterünk: egy 3 és egy 5 méteres, az utóbbi ritkábban kell, ha pedig túl sűrűn használnánk, többször esik le és csak hamar tönkre megy; leesés miatt a szalag vége elferdülhet, ezért ellenőrizzük olykor, hogy merőleges-e a szalagra, nehogy tévesen mérjünk (ha nem a 10-et vesszük a nullának, amely némely esetben preferáltabb, mint a szalag vége).

A ceruza faragása sem olyan kézenfekvő, mint ahogy első pillantásra tűnik.

Nem lehet másfél milliméteres vonalvastagságot megengedni a ceruzahegy esetén. Hegyezzük ki rendesen. Rotring ceruza hamar elromlik, kár vele bíbelődni. Fára csak olyan ceruzával lehet írni, amely hegynek normális tartása van és nem törik ki, ha függőleges kéztartással normál nyomáserő mellett húzunk vonalat a munkadarabra. Épp ezért se toll, se rotringceruza nem ajánlott. A faragás során ügyelj rá, hogy a művelet végén ne törjön le a ceruza hegye. Ezt nagy eséllyel asztalra szerelhető ceruzahegyező géppel lehet kiküszöbölni, a gépen a hegytompaság is állítható. De ennél a módszernél is jobb, ha megtanul valaki jó pengével rendelkező szikével hegyes ceruzát készíteni. Ideális szöget megtalálva körbe letoljuk a fát és a megmaradó grafitrudat is körbe faragjuk. Akár vésővel vagy gyaluval (1/1-es vagy 2/2-es gyalu is jó, csak legyen éles a penge) is kivitelezhető a dolog. Nem kell egyszerre sokat levágni, a vége felé már óvatosabban kell nyomnunk a faragóeszközt. Szépnek talán nem annyira szép, de a kilátszó farésszel közel azonos hosszúságú grafittal már lehet dolgozni.

Az ékszereket (gyűrű, nyaklánc, óra) fokozottan ajánlatos munka előtt levenni, mert a szerszámok beleakadhatnak és testcsonkolás lehet a történet vége. A legveszélyesebbek azok, amelyek fityegnek is a levegőben.

A mobiltelefon csörgése ne zavarja meg a munkát. A legjobb, ha csengőhangot lehalkítják, esetleg másik helységben is tartható a telefon.

Érzékelhető, hogy a szűk szakmaiságon kívül még mennyi mindennek van jelentősége abban, hogy jó szakemberként tudjon valaki működni.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)

A könnyűszerkezetes házak fűtése

könnyűszerkezetes ház - természetesen
Az ingatlanárak emelkedése és az építőipar területén tapasztalható munkaerőhiány következtében Magyarországon is megnövekedett a kereslet a könnyűszerkezetes házak iránt. Az USA-ban illetve Észak –Európában elterjed technológia lényege, hogy első lépésben fából vagy fémből elkészítik a ház vázszerkezetét, majd ezt az igényeknek megfelelő hőszigeteléssel és burkolatokkal látják el. Az építés un. száraz technológiával történik, a beton alapozástól eltekintve minden további munkafolyamat száradási idő nélkül végezhető el, ezért az építkezés ideje töredéke a hagyományos építési módoknak. A könnyűszerkezetes házak kiválóan szigetelhetők, esztétikus külső burkolattal láthatók el, legfőbb előnyük azonban a kedvező ár. A hagyományos építési módokhoz képest olcsóbban és gyorsabban juthatunk hozzá álmaink otthonához. Cikksorozatunkban a könnyűszerkezetes építkezés kulturális, műszaki és jogi hátterével szeretnénk megismertetni az érdeklődőket.

Könnyűszerkezetes ház fűtése

Ha egy hagyományos padlófűtést szeretne, szüksége lesz a padlófűtés szerkezeti elemeire (persze ezt a kivitelező beszerzi) és egy gázkazánra is, ami jelentős költség (már, csak az anyagokat, csöveket, berendezéseket, munkadíjat számolva is), továbbá ne szabad elfelejteni, hogy a házba is be kell vezetni a gázt, amelynek szintén van költsége…és ha mindez megvan és elkészült, a használat során minden hónapban még gázszámla is érkezik…
Fontos tudni, hogy a gázos fűtésrendszer kivitelezési költsége majdnem azonos a napelem telepítésének költségével, amely elkészülte után, már energiát termel, és nem havi költséget.

Ha újonnan vásárolunk telket, már a kiválasztásakor és a ház tervezésekor sokat tehetünk annak érdekében, hogy minél energiatakarékosabb otthonunk legyen. Egy déli fekvésű telekkel, vagy a nagy ablakfelületek déli tájolásával is csökkenthetjük a fűtési számlánkat.

A használt fűtőanyag tekintetében lehet szilárd fűtőanyag, folyékony szénhidrogén, villamos energia és gáz.

A szilárd fűtőanyagok közül a szén napjainkban már kevésbé népszerű. A fa viszont ma is kedvelt, egyrészt megújuló energiaforrás, másrészt az ára is aránylag kedvező, bár az utóbbi évek tapasztalata alapján ez a fűtőanyag is egyre drágább.

Hazánkban talán még mindig a gáz a leggyakoribb fűtőanyag, bár az ára folyamatosan nő, nem megújuló energiaforrás, így ennek megfelelően a készletek csökkenésével további áremelkedésre számíthatunk. Ugyan ez ma még nehezen megmondható, mert sok minden változhat a világban. Az utóbbi években érezhetően csökkent a kereslet iránta, ami az árak csökkenéséhez vezet/vezethet.
Ha a gáz mellett döntünk, fontos tudni, hogy az építésre kiszemelt telken elérhető-e, vagy bevezethető-e elfogadható költségek mellett.

Az elemzések azt mutatják, hogy az elektromos áram ára a jövőben jelentősen csökkenhet hála az új technológiáknak, melyek a nap, szél, vagy vízenergia átalakítására születtek. Érdemes lehet tehát elgondolkodni egy teljesen elektromos fűtési rendszer kialakításában is, már csak azért is mert a házi napkollektoros megoldások ára is folyamatosan csökken.

További megtakarítást eredményezhet a szobatermosztát (hőmérséklet-szabályozó) alkalmazása. Gazdaságos megoldás lehet, mert a napi életvitelnek megfelelően üzemeltethetjük vele a fűtési rendszert. A helységek hőmérsékletét annak megfelelően szabályozzuk, hogy milyen funkcióra használjuk, ha nem tartózkodunk hosszú ideig ott, nem szükséges és felesleges pénzkidobás is a túlfűtése a térnek.

A legtöbb családi házban központi fűtéssel találkozunk, hiszen korszerű és kényelmes, ugyanakkor sokszor használt mód a padló-, a fal- vagy a szegélyfűtés.

Viszonylag kis költségigényű megoldás a konvektoros rendszer kiépítése. A gázkonvektorral a pillanatnyilag használt helységeket tudjuk felfűteni, ezért jól lehet vele spórolni. A rendszer kiépítése épületgépész tervei alapján történik így célszerű a számításai alapján kiválasztani a megfelelő konvektorokat.

Hidegburkolatú, nagy alapterületű, vagy nagy belmagasságú és sok üvegfelülettel kialakított helységek esetén célszerű padló- vagy falfűtést választani. A kazánban termelt hőt a padlózaton, a mennyezeten, vagy a falon át sugárzással adják le a réz- vagy műanyag csövek. Egyenletes, kellemes hőérzetet nyújt.
Hátrányaként emlegetik, hogy a padló közelében nagyobb koncentrációjú port tartalmazó légréteg alakulhat ki.

Ha poráramlás-mentes megoldást keresünk, választhatjuk a szegélyfűtést is, melynek során az oldalfalak alján, a padló szintjén vezetik a fűtéscsöveket, ezzel a falakat felmelegítve. Ez a rendszer energiatakarékos is, a falak felfűtésével már 2-3 fokkal alacsonyabb hőmérsékleten is kellemes érzetet kelt.

Ha igazán környezetbarát rendszert szeretnénk választani meleg víz előállítására vagy fűtés-kiegészítésre, gondolkodjunk el a napkollektoros megoldáson. Az optimális működést a mikroprocesszoros vezérlésű szabályozó felügyeli. A rendszerek másik legfontosabb részeleme a melegvíz-tároló, amely a kollektorra érkező energiát a felhasználásig tárolja.

Ha a könnyűszerkezetes építkezés felkeltette az érdeklődését, mindenképp érdemes megismerni az ehhez kapcsolódó jogi szabályozást is, mivel az ilyen épületek engedélyeztetése eltér a hagyományos épületekétől. Korábban két lehetőség állt az építtető, illetve a kivitelező rendelkezésére. Vagy egy engedéllyel (ETA, ÉME) rendelkező építési rendszer került alkalmazásra, ami meghatározta, hogy mely beszállítóktól kell megvásárolni az alapanyagokat, vagy a költséges és bonyolult egyedi engedélyeztetést választotta.

Cégünk költséghatékony alternatívaként, egy olyan kedvező áron elérhető, hivatalos engedéllyel rendelkező, gyártófüggetlen építési rendszert kínál a kivitelező cégeknek, ami rugalmasan alkalmazható a legkülönbözőbb épülettípusokhoz, és szabad kezet biztosít az alapanyag gyártók kiválasztásához.

A cikk a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a Házad Hazád Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00147 pályázata keretében.

A KönnyűHáz engedélyezett építési rendszerrel kapcsolatban bővebb információról és a cikkel kapcsolatos témákról bővebben:

Könnyűszerkezetes ház

(X)
Széchenyi 2020 EU logo

Online marketing – a konverzió-optimalizálás (CRO)

StartMa markekting és vállalkozásA StartMa program marketing-tematikájú cikksorozatának belső írásfüzére, amely az online menedzseri munka különböző csatornáival foglalkozik, a feléhez érkezett.  A mostani alkalommal a Conversion Rate Optimization szakmai elnevezéssel illetett tevékenységet igyekszünk körvonalazni.  Amiről ezúttal beszélünk, az a weblap-működtetés konverziós arányának lehetőség szerinti feljavítása. De mit is értsünk „konverzión”?

             Ha az online mutatószámok – a látogatók, az átklikkelések, lapletöltések kvantitatív adatai – kedvező képet nyújtanak is egy weblap esetében, ennek nem feltétlenül van nagy jelentősége a működtető szempontjából. Különösen a kkv-k tapasztalhatják meg, hogy a látogatottság-növekmény – például banner-jellegű hirdetések által – nem von maga után automatikusan olyan előnyöket, amelyekkel élve a vállalkozást fejleszteni, vagy akár csak az alkalmazotti kört fenntartani lehet.  Konverziónak éppen az olyan online eseményt nevezzük, amely minőségileg értékesebb a weblap-működtető számára, mint a látogatószám feljebb kattanása.  Ha a honlapon az elérhetőségek menüpontját is megtekinti egy látogató, az máris többlet-értéket hordoz az enélküli rövid látogatáshoz képest. Méginkább konverziónak számít a prospektus-letöltés, a regisztráció, a hírlevélre-feliratkozás. Elsőrendű konverziónak persze az ajánlatkérés, a megrendelés, az online vásárlás mondható. A gondos konverziómérés konverziós célok kitűzését teszi lehetővé.  A különböző webes eszközöket össze kell vetni abból a szempontból, melyiküknél mennyi látogatóra mennyi konverzió jutott, és eszerint állapítani meg eszköz-alkalmazási preferenciákat, vagy keresni-találni javítást valamelyik eszköz – mondjuk AdWords kampány – dolgában. A weboldalnak a konverziós célok szerinti finomhangolásához érdemes elemezni és követni, hogy a látogatók mely tartalmaknál időznek többet, mely tartalmak nézését hagyják el talán túl gyorsan. Az elemzés során célcsoportok rajzolódnak ki, és mindinkább megérthetővé válik, melyik célcsoport miért konvertál kevesebbet vagy többet,

hol és hogyan érdemes ráerősíteni a felhasználói élményre. A webshopok esetében sem pusztán némely „kelendő termékek” felvonultatása és az ár számít, mert egy webshop lehet intenzíven felhasználóbarát és lehet nem ilyen, ha pedig nem ilyen, hiába csicsás esetleg a dizájnja, kisebb lesz a forgalma.

             A fokozottan felhasználóbarát felületek, felületcsoportok létrehozása nem csekély figyelem- és időráfordítást igényel, hiszen a részletező informativitást ötletek híján olykor nem is lehetséges a jó áttekinthetőség szempontjával egyeztetni, márpedig sem az erős informativitás, sem a jó áttekinthetőség nem csorbulhat, ha kiválóan felhasználóbarát eredményt akarunk elérni, és az említett szempontok megfontolt, egyben leleményes egyeztetése még korántsem minden az alapcél dolgában. Hiszen a jó áttekinthetőség még nem jelenti annak a szemléletességnek a jelenlétét is,  amelynek hiánya miatt moroghat a felhasználó.  Az információk taglalása megintcsak nem mindegy: empátia nélkül (mire lehet leginkább kíváncsi a felhasználó, mi lehet az, ami iránt viszonylag szintén inkább érdeklődik mint más adatok iránt) semmi esély megszerettetnie magát az adott webshopnak.

A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa
Mélylink

(X)

Széchenyi 2020 EU logo

A környezetvédelem fogalma

Mobil brikettálás

A BrikettMobil projekt elindítását kettős cél vezérelte. A faipari illetve mezőgazdasági üzemekben folyamatosan termelődő fahulladék szállítás nélküli, helyben történő feldolgozása, illetve az így létrehozott jó minőségű, magas fűtőértékű fabrikettel környezetbarát fűtési lehetőség biztosítása.

A feldolgozó üzem telephelyére kiszállítható és ott működő mobil brikettáló berendezés valós, kézzel fogható értéket teremt a kidobásra szánt hulladékból, miközben munkalehetőséget biztosít hátrányos helyzetű embereknek, akik a berendezést működtetik, illetve raktározási, logisztikai feladatokat végeznek.

Cikksorozatunkban a fűtés történeti fejlődésétől a brikettálás technológiai folyamatának bemutatásig szeretnénk megismertetni az olvasót azokkal a szempontokkal, amelyeket a technológia fejlesztés és az üzleti modell kidolgozása során figyelembe vettünk.

A környezetvédelem a természetes környezet védelme a magánszemélyek, szervezetek és kormányok által. Célja a természeti erőforrások és a meglévő természeti környezet megőrzése, és ahol lehetséges, a károk helyreállítása. A túlfogyasztás, a népességnövekedés és a technológia nyomása miatt a biofizikai környezet romlik, néha véglegesen. Ezt elismerték, és a kormányok elkezdték korlátozni a környezetromlást okozó tevékenységeket. Az 1960-as évek óta a környezeti mozgalmak nagyobb figyelmet szenteltek a különböző környezeti problémákra. Különbség van az emberi tevékenység környezeti hatásának mértékéről, sőt a tudományos tisztességtelenségről is szó van, így a védelmi intézkedéseket időnként újra megvitatják. Az ipari országokban az önkéntes környezetvédelmi megállapodások gyakran biztosítják a vállalatok számára, hogy elismerjék a minimális szabályozási normákon való túllépést, és így támogassák a legjobb környezetvédelmi gyakorlat kialakítását. Indiában például a Környezetvédelmi Fejlesztési Bizalom (EIT) 1998 óta dolgozik a környezetvédelem és az erdővédelem terén. A Zöld önkéntesek csoportja kap egy célt a Zöld India Tiszta India koncepciójának.

Az ökoszisztémák az erőforrás-gazdálkodás és a környezetvédelem tekintetében arra törekednek, hogy az egész ökoszisztéma összetett kölcsönhatásait vizsgálják a döntéshozatalban, nem pedig egyszerűen csak konkrét kérdésekre és kihívásokra reagáljanak. Ideális esetben az ilyen megközelítéssel kapcsolatos döntéshozatali folyamatok a tervezési és döntéshozatali együttműködési megközelítést jelentik, amely az érdekeltek széles körét magában foglalja az összes érintett kormányzati szervnél, valamint az iparban, a környezetvédelmi csoportoknál és a közösség képviselőinél. Ez a megközelítés ideális esetben támogatja a jobb információcserét, a konfliktus megoldási stratégiák kidolgozását és a jobb regionális megőrzést. A vallások szintén fontos szerepet játszanak a környezet megőrzésében.

A Föld számos erőforrása különösen sérülékeny, mert sok országban az emberi hatások befolyásolják őket. Ennek eredményeképpen az országok számos kísérletet tesznek arra, hogy több kormány által aláírt megállapodásokat dolgozzanak ki az emberi tevékenységnek a természeti erőforrásokra gyakorolt ​​hatásainak megakadályozása vagy kezelése érdekében. Ide tartozhatnak olyan megállapodások is, amelyek olyan tényezőket érintenek, mint az éghajlat, az óceánok, a folyók és a légszennyezés. Ezek a nemzetközi környezetvédelmi megállapodások néha jogilag kötelező erejű dokumentumok, amelyek jogi következményekkel járnak, ha nem követik őket, máskor pedig több elvi megállapodás, vagy magatartási kódexként szolgálnak. Ezeknek a megállapodásoknak hosszú története van, és néhány multinacionális megállapodás már 1910-től Európában, Amerikában és Afrikában létezik.

A környezetvédelemmel kapcsolatos megbeszélések gyakran a kormány, a jogszabályok és a bűnüldözés szerepére összpontosítanak. A legszélesebb értelemben vett környezetvédelem azonban minden ember, és nem csupán a kormány felelőssége. A környezetet befolyásoló döntések ideális esetben az érdekeltek széles körét foglalják magukba, beleértve az iparágat, az őshonos csoportokat, a környezetvédelmi csoportokat és a közösségi képviselőket. A környezeti döntéshozatali folyamatok fokozatosan fejlődnek, hogy tükrözzék az érdekeltek széles körét, és számos országban egyre inkább együttműködnek.

Számos alkotmány elismeri a környezetvédelemhez való alapvető jogot, és számos nemzetközi szerződés elismeri az egészséges környezetben való élethez való jogot. Számos országban vannak olyan szervezetek és ügynökségek is, amelyek a környezetvédelemre irányulnak. Vannak nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, mint például az ENSZ Környezetvédelmi Programja.

Bár a környezetvédelem, nem csupán a kormányzati védelmi cselekmények felelőssége, a legtöbb ember úgy véli, hogy ezek az ügynökségek elsődleges fontosságúak a környezetet és az azzal kölcsönhatásban lévő embereket védő alapvető szabványok létrehozásában és fenntartásában.

Mindezek tudatában prioritást kell, hogy élvezzen környezetünk védelme. Mindannyiunk felelőssége, hogy harmóniába éljünk a Földdel. Mindennapjainkban számos döntést hozunk, kezdve az ivóvíz-használattól, a háztartásban használt vegyszereken át, az energia használaton keresztül az otthonunk melegen tartásáig. Fontos, hogy tudatosan válasszuk a számunkra és környezetünk számára a legmegfelelőbb megoldást. A Sajó Brikett Nonprofit Kft. innovatív technológiát dolgozott ki, az ipari, mezőgazdasági, zöld- és egyéb maradványok feldolgozására. Bérelhető mobil brikettáló géppel rendelkezik, mely a hulladék keletkezési helyén hasznosítja újra azt, és magas fűtőértékkel rendelkező fűtőanyagot állít elő, melynek minimális a szén-dioxid kibocsátása. Ezen technológiával környezetbarát tüzelőanyagot állít elő, az addig hulladéknak hitt maradványokból.

…..
Mobil brikettálás
A tartalom a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a SAJÓ BRIKETT Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00138 pályázata keretében.

A fejlesztés célja egy mobil brikettáló rendszer beszerzése, melynek szolgáltatásként történő hasznosításával a vállalkozások a náluk hulladékként keletkező biomasszát (papír, faipari, mezőgazdasági, erdészeti hulladék) saját telephelyükön brikettté alakíttathatják. Ezzel külön beruházás nélkül csökkenthetők a tárolási problémák, illetve – a tömörítés során felmerülő további költségeket is figyelembe véve – a jóval a piaci ár alatt juthatnak jó minőségű tüzelőanyaghoz. A projekt üzleti célcsoportját azok a vállalkozások alkotják, akiknek egy ilyen beruházással kapcsolatos pénzügyi korlát vagy a keletkező mennyiség miatt jobban megéri a kapacitás időszakos bérlése, mint saját kapacitás építése, vagy fűrészpor, illetve apríték alapanyagként történő értékesítése.

Az ügyfeleknél jelentkező pénzügyi szempontok mellett a projekt kiemelt értékként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, ami a brikettált biomassza hasznosítása kapcsán az alacsonyabb környezeti terhelés és a magasabb energiahatékonyság formájában jelenik meg. Társadalmi vállalkozásként fontosnak tartjuk továbbá, hogy az egyes településeken keletkező zöldhulladék vagy papír helyben feldolgozásra és brikett formájában hasznosításra kerüljön, ezért a szolgáltatást méltányos áron elérhetővé tesszük önkormányzatok számára is.

További információ, kapcsolatfelvétel:
Brikettmobil weboldala
Mobilbrikettálás – Briketmobil Facebook oldala
Miért mobil a brikett?

(X)

Barkácshobbiból vállalkozás

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Ahogy már korábbi cikkeinkben bemutattuk, az asztalosság hobbiból is igen magas szinten űzhető, ennek minden feltétele adott már Magyarországon.

A barkácsáruházak mindenki számára elérhető távolságban vannak, ha nem lennének megfelelő kisboltok a közelben. Az áruválaszték is több mint kielégítő, a jobb minőségi eszközök, alapanyagok is megtalálhatóak az olcsóbb és sokszor gyengébb minőségűeket.

A barkácsáruházak abban is sok segítséget nyújtanak, hogy egyénileg meg tudják oldani a feladatokat akár már a kezdők is. Ismertető szórólapokkal nyújtanak szakmai segítséget a különböző szakfeladatok tekintetében. Ha még ez is kevésnek bizonyulna, az interneten keringő hosszabb-rövidebb szakfilmek tudnak még további gyakorlati ismereteket nyújtani. Az idegen nyelvű filmek is elég jól használhatóak, a vizuális információk is elegek tudnak lenni egy nem kezdő hobbista számára.

Amennyiben vállalkozásra adnánk a fejünket, mindenképpen érdemes egy ezen a területen OKJ-s szakképesítést (OKJ szám: 34 543 02) szerezni. Ezen bizonyítvány alapján nemzetközi bizonyítvány (ERUOPASS) is igényelhető. A képzés feltétele alapfokú iskolai végzettség (8. osztályos általános iskola) és egészségügyi alkalmasság. A képzés két féléves, melynek során elsajátítják a következő ismereteket: alapvető tömörfa megmunkálása, asztalosipari szerelés, asztalosipari termékek gyártása, biztonságos munkavégzés, gépkezelés, gyártás-előkészítési feladatok, foglalkoztatási ismeretek, munkahelyi egészség és biztonság. A gyakorlati ismeretek megszerzése heti egy délutánon biztosított.

Részletfizetési kedvezményt a továbbképző központok rendszerint biztosítanak. Ez havi kamatmentes részletfizetési lehetőségben szokott kifejeződni. Álláskeresők (munkanélküliek) kormányhivatal igazolása mellett kedvezményre is számíthatnak.

Létezik vizsgagarancia is, amely azt jelenti, hogy a sikertelen vizsgát követően továbbra is járhat térítésmentesen az illető képzésre az újabb, immáron remélhetőleg sikeres vizsga letétele érdekében.

A képzés elvégzését követően a legpraktikusabb KATA adózás mellett egyéni vállalkozóként elkezdeni a vállalkozásunkat. Meglévő munkaviszony mellett ez havi 25.000.- Ft fix adóterhet jelent, munkaviszony hiányában pedig havi 50.000.- Ft fix adóteherről beszélhetünk. Meglátásunk szerint kezdetben nem érdemes bonyolultabb cégformációban gondolkodni. A megrendelések megfelelő nagyságrendjének elérése és stabilizálódása esetén viszonyt már van létjogosultsága átgondolni egy másik cégforma indokoltságát.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)

A könnyűszerkezetes házak kezelhető problémái

könnyűszerkezetes ház - természetesen
Az ingatlanárak emelkedése és az építőipar területén tapasztalható munkaerőhiány következtében Magyarországon is megnövekedett a kereslet a könnyűszerkezetes házak iránt. Az USA-ban illetve Észak –Európában elterjed technológia lényege, hogy első lépésben fából vagy fémből elkészítik a ház vázszerkezetét, majd ezt az igényeknek megfelelő hőszigeteléssel és burkolatokkal látják el. Az építés un. száraz technológiával történik, a beton alapozástól eltekintve minden további munkafolyamat száradási idő nélkül végezhető el, ezért az építkezés ideje töredéke a hagyományos építési módoknak. A könnyűszerkezetes házak kiválóan szigetelhetők, esztétikus külső burkolattal láthatók el, legfőbb előnyük azonban a kedvező ár. A hagyományos építési módokhoz képest olcsóbban és gyorsabban juthatunk hozzá álmaink otthonához. Cikksorozatunkban a könnyűszerkezetes építkezés kulturális, műszaki és jogi hátterével szeretnénk megismertetni az érdeklődőket.

Alapozási hibák állhatnak az épületek homlokzatán, a belső falakon keletkező repedések hátterében. Fontos odafigyelni az építkezés kevésbé látványos, de kiemelten fontos mozzanatára, az alapozásra, betonozásra és a repedésekre.

Az alapozási hibák tervezési vagy kivitelezési hiányosságokra vezethetők vissza. Tervezési hiba, ha nem veszik figyelembe az altalaj tulajdonságait, esetleg statikailag alultervezik az alapot. A kivitelezési hibák körébe tartozik, ha az alap vastagsága vagy mélysége nem megfelelő. Akár tégla, akár könnyűszerkezetes házat építtetünk, a sávalap esetében nem szabad takarékoskodni. Ha később anyagi kárunk származik a nem megfelelő mélységű alapozás miatt, senkihez sem fordulhatunk majd panaszunkkal, hiszen a tervező meghatározta, hogy milyen mély alapot kell ásatni. A ház alapjának kiásásakor mindenképpen szakemberrel: a tervezővel, a műszaki ellenőr vezetésével az végeztessük a munkát, s csak akkor lépjünk tovább, ha a tervben meghatározott mélységű és minőségű alap készült el.

Betonozás

Ha elkészült a megfelelő mélységű alap, következhet a betonozás. A kivitelezési hibák körébe tartozik a nem megfelelő betonminőség, a cement kispórolása. Ha az alapásás közben a gép túl mélyre markol – s a kivitelezők takarékoskodni akarnak a beton mennyiségével, s ezért a felesleges mélységet visszatöltik – akkor az alap laza felületre fog támaszkodni, ami túl nagy, vagy egyenetlen süllyedéshez vezethet, és ez az épület falainak megrepedezését eredményezheti. Ha az alap betonozása közben az alapárok oldala beomlik, és nem tisztítják ki, akkor vagy az előbbi helyzet áll elő – még lazább alapfelülettel – vagy az alap keresztmetszetének csökkentésével jelentős szerkezeti gyengülést eredményezhet.

Repedés

Az alapozás bármilyen problémája az épület homlokzatán vagy belső falain üt ki, repedések formájában. A repedések mintázata, lefutási iránya, tágassága, ezek időbeli változása a tartószerkezeti szakértő számára olyan információk, amelyek alapján akár alapfeltárások nélkül is következtetni tud az alapozás hibájának helyére, valószínű okaira. Ilyen esetben statikai szakvélemény alapján ajánlott elvégeztetni az elhárítási, javítási és esetleges megerősítési munkálatokat. Amennyiben a gondot túlterhelés okozza, meg kell erősíteni az alapozási szerkezetet, ha az altalaj megváltozott, átázott, akkor azt meg kell szüntetni. Az alapozás hibáinak kijavítása nem egyszerű feladat, szakemberek szerint a helyreállítás akár több millió forintra is rúghat, s sok vesződséggel jár, mint például kiköltözéssel, így lehetőség szerint jobb megelőzni a gondot, és gondosan tervezett, kivitelezett alapot építtetni családi házunknak.

Szellőzés/penészedés megelőzése

Legtöbb esetben úgy beépíthető, hogy a központi szellőztető rendszer elemei gyakorlatilag láthatatlanok maradnak. A diszkrét elhelyezés szempontjából előnyt jelent, ha már a családi ház tervezési szakaszánál tudjuk, hogy hővisszanyerős szellőztető kerül majd beépítésre, mert így a gépészeti helyiség úgy alakítható ki, hogy a szellőztetőgép helyével is számolunk. Egyedül a hővisszanyerős szellőztető felhasználóbarát kezelőfelülete kerül előtérbe, amin manuálisan is indíthatjuk a levegőcserét, de akár az életritmusunkhoz igazítva is beprogramozhatjuk.

Ha a könnyűszerkezetes építkezés felkeltette az érdeklődését, mindenképp érdemes megismerni az ehhez kapcsolódó jogi szabályozást is, mivel az ilyen épületek engedélyeztetése eltér a hagyományos épületekétől. Korábban két lehetőség állt az építtető, illetve a kivitelező rendelkezésére. Vagy egy engedéllyel (ETA, ÉME) rendelkező építési rendszer került alkalmazásra, ami meghatározta, hogy mely beszállítóktól kell megvásárolni az alapanyagokat, vagy a költséges és bonyolult egyedi engedélyeztetést választotta.

Cégünk költséghatékony alternatívaként, egy olyan kedvező áron elérhető, hivatalos engedéllyel rendelkező, gyártófüggetlen építési rendszert kínál a kivitelező cégeknek, ami rugalmasan alkalmazható a legkülönbözőbb épülettípusokhoz, és szabad kezet biztosít az alapanyag gyártók kiválasztásához.

A cikk a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a Házad Hazád Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00147 pályázata keretében.

A KönnyűHáz engedélyezett építési rendszerrel kapcsolatban bővebb információról és a cikkel kapcsolatos témákról bővebben:

Könnyűszerkezetes ház

(X)
Széchenyi 2020 EU logo

A fokozott erdei betakarítás szükségessége

Mobil brikettálás

A BrikettMobil projekt elindítását kettős cél vezérelte. A faipari illetve mezőgazdasági üzemekben folyamatosan termelődő fahulladék szállítás nélküli, helyben történő feldolgozása, illetve az így létrehozott jó minőségű, magas fűtőértékű fabrikettel környezetbarát fűtési lehetőség biztosítása.

A feldolgozó üzem telephelyére kiszállítható és ott működő mobil brikettáló berendezés valós, kézzel fogható értéket teremt a kidobásra szánt hulladékból, miközben munkalehetőséget biztosít hátrányos helyzetű embereknek, akik a berendezést működtetik, illetve raktározási, logisztikai feladatokat végeznek.

Cikksorozatunkban a fűtés történeti fejlődésétől a brikettálás technológiai folyamatának bemutatásig szeretnénk megismertetni az olvasót azokkal a szempontokkal, amelyeket a technológia fejlesztés és az üzleti modell kidolgozása során figyelembe vettünk.

Az erdők az európai szárazföldi területek 33% -át fedik le, és különböző emberi szükségleteket biztosítanak, mint például a fa és egyéb termékek forrása, valamint szolgáltatásokat és értékeket nyújtanak, beleértve a biológiai sokféleségüket, akárcsak a festői tájképet és az éghajlatváltozás mérséklésének biztosítását. A jelenlegi politikai és társadalmi elvárások fokozzák az erdőkre gyakorolt ​​nyomást és az általuk nyújtott szilárd biomasszát (mint fa és energia nyersanyag). A faanyag iránti kereslet előrejelzése szerint a bioenergiára vonatkozó új szabályozás is előírja a faanyagot. Ennek eredményeképpen számos országban az erdészeti politika többet kíván tenni az erdő védelmében.

Az erdőalapú bioenergia döntő szerepet játszik Európa jövőbeli megújuló energiaellátásában és az éghajlatvédelmi célkitűzések elérésében. Az EU 2007-ben meghirdetett éghajlat változási és energiaügyi jogszabályai új megkövetelt célt tűztek ki a megújuló energiák számára, hogy 2020-ra 20% -át tegyék ki az energiafogyasztásnak, és a tagállamoknak új biomassza-mobilizáció előmozdítására vonatkozó nemzeti megújuló energia-cselekvési terveikbe történő felvételét. A politika tükrözi azt a várakozást, hogy az európai erdőkből betakarított faanyag és biomassza mennyisége jelentősen meghaladhatja a jelenlegi szintet.

Az elvárások tudományos értékelése vegyes. Európa egész területi elemzése azt mutatja, hogy a betakarított faanyagok mennyisége a legtöbb régióban növekszik, magyarázza például, az ültetvényfajok aránya és a helyszín állapota, és arra a következtetésre jut, hogy lehetőség van a termelés fokozására. Egy másik tanulmány az európai erdők jövőbeni faellátásának 2060-ig terjedő térbeli eloszlását modellezi, figyelembe véve a megnövekedett természetközpontú irányítást és a bioenergia iránti keresletet, és a fa, rendelkezésre állásának jelentős növekedését jósolja. Mások olyan változtatásokat javasolnak, mint például az ártalmatlanítás, amely lehetővé tenné a fa termelését védett területeken.

Az elemzők azonban megkérdőjelezték ezeknek a becsült faanyag-potenciáloknak a tényleges rendelkezésre állását technikai, társadalmi és környezeti okokból. Az egész Európát átfogó szemléletű tanulmány, arra a következtetésre jutott, hogy az erdei biomassza rendelkezésre állásának növelése az erdőgazdálkodásban „meglehetősen drasztikus változásokat” igényelne, amelyeket az erdők tulajdonosai és vezetői hajtanának végre. Az európai erdők közel fele állami tulajdonban van, és ezekben az erdőkben a gazdálkodás változása a tervezési és erőforrás-struktúrák megváltoztatásával érhető el. Azonban a magántulajdonban lévő erdőkben a nagyobb kihívást jelentik, mert a legtöbb országban a betakarítás szintje a tulajdonos érdeklődésétől és elkötelezettségétől, valamint az erdőgazdálkodási szolgáltatásokkal, a betakarítási vállalkozókkal és a piacokkal való kapcsolatától függ.

Ez azt jelenti, hogy túl kell lépnünk a fa rendelkezésre állásának kiszámításán és a technológiákon, hogy növeljük a rendelkezésre állást, és megértsük a magántulajdonosok és a fakitermelés valóságát. Sok kutatást végeztek a tulajdonosokkal, amely azt vizsgálta, hogy milyen beállítottságúak az erdők kezelésével (védelmi vagy termelési célok elérésére) és melyek a betakarítás korlátai. A jelenlegi kihívás szempontjából különösen fontos, hogy megvizsgáljuk a változásokra vonatkozó bizonyítékokat: lehet-e a megszorításokat olyan módon kezelni, amely a magántulajdonban lévő erdőterületekből származó fakitermelés növekedéséhez vezet? Ugyanakkor milyen hosszú távú következményekkel járhat a fakitermelés fokozása?

Abban mindannyian egyetértünk, hogy a túlzott fakitermelés a környezetünk rovására megy. Ennek tudatában meg kell próbálnunk mindent megtenni, annak érdekében, hogy az ipari- és mezőgazdasági maradványokat maximálisan újrahasznosítsuk. A Sajó Brikett Nonprofit Kft. innovatív technológiát dolgozott ki, mellyel piacvezetővé vált. Mobil brikettáló géppel rendelkezik, mely a famaradványokat, továbbá a zöld hulladékot újrahasznosítva kiváló fűtőértékkel rendelkező fűtőanyagot állít elő, melynek minimális a szén-dioxid kibocsátása.

…..
Mobil brikettálás
A tartalom a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a SAJÓ BRIKETT Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00138 pályázata keretében.

A fejlesztés célja egy mobil brikettáló rendszer beszerzése, melynek szolgáltatásként történő hasznosításával a vállalkozások a náluk hulladékként keletkező biomasszát (papír, faipari, mezőgazdasági, erdészeti hulladék) saját telephelyükön brikettté alakíttathatják. Ezzel külön beruházás nélkül csökkenthetők a tárolási problémák, illetve – a tömörítés során felmerülő további költségeket is figyelembe véve – a jóval a piaci ár alatt juthatnak jó minőségű tüzelőanyaghoz. A projekt üzleti célcsoportját azok a vállalkozások alkotják, akiknek egy ilyen beruházással kapcsolatos pénzügyi korlát vagy a keletkező mennyiség miatt jobban megéri a kapacitás időszakos bérlése, mint saját kapacitás építése, vagy fűrészpor, illetve apríték alapanyagként történő értékesítése.

Az ügyfeleknél jelentkező pénzügyi szempontok mellett a projekt kiemelt értékként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, ami a brikettált biomassza hasznosítása kapcsán az alacsonyabb környezeti terhelés és a magasabb energiahatékonyság formájában jelenik meg. Társadalmi vállalkozásként fontosnak tartjuk továbbá, hogy az egyes településeken keletkező zöldhulladék vagy papír helyben feldolgozásra és brikett formájában hasznosításra kerüljön, ezért a szolgáltatást méltányos áron elérhetővé tesszük önkormányzatok számára is.

További információ, kapcsolatfelvétel:
Brikettmobil weboldala
Mobilbrikettálás – Briketmobil Facebook oldala
Miért mobil a brikett?

(X)

Barkácsáruházaktól az alkotóműhelyekig

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Úgy hisszük, kimondható, hogy az 1990-es években megjelenő külföldi üzletláncok barkácsáruházainak megjelenése jelentősen fellendítette az ezermester-hajlamú férfiemberek tevékenységét.

A Hamburgban 1970 alapított OBI barkácsáruház 1994-ben jelent meg Magyarországon. A vállalat egy amerikai elképzelést valósított meg azzal, hogy 12 szaküzlet termékválasztékát egy üzletben kínálta. Voltaképpen kényelmességi praktikumot tartottak szem előtt, ne kelljen a vásárlóknak egymástól távol lévő üzletből üzletbe szaladgálni a különböző beszerzendő alapanyagokért, szerszámokért, alkatrészekért.  Hogy el tudjuk képzelni, honnan hova jutott el a vállalat fejlődése, azt lehet elmondani, hogy kezdetben 12 munkatárs dolgozott egy 870 m2-es áruházban, ma 11 európai országban 654 áruházban 45 500 munkatárs dolgozik. Ebből Budapesten és környékén 9  áruháza, vidéken 20 áruháza működik.

A másik legismertebb barkácsáruház a Luxemburgban, 1978-ban alapított Praktiker említhető. Az üzletlánc első áruháza 1998-ban nyílt meg Budapesten. Jelenleg 20 áruháza működik Magyarországon. Hitvallásuk szerint nem egyszerű anyagbeszerző helyként szeretnének funkcionálni, hanem ötlet inspirációs forrásként is szeretnének működni és számos szolgáltatást is kifejlesztettek: termékfoglalás, szakemberkereső, átvétel lehetősége bármely áruházban, házhoz szállítás, utánfutókölcsönzés, állványkölcsönzés, gépkölcsönzés, élfóliázás, lapszabászat, színkeverés.

Barkácsáruházakkal tehát kb. 25 év alatt telített lett az ország.

Ennek folyományaként is lassacskán kezdtek megjelenni a különböző kreatív alkotó műhelyek.

Az első közösségi faműhely 2015. október 6-án nyílt meg Budapesten, Magyarország első „Do It Myself” co-working irodája, a Technika 1. Az alapító a Hello Wood alkotócsoport, a másik alapító a műhelynek otthont is adó Közgazdasági Politechnikum. Itt építészek, dizájnerek, ácsok, urbanisták, asztalosok tevékenykednek több műhelyben, összesen 180 m2-en. Cél a szakmaiság és a rekreációs, feltöltődő jelleg összehangolása, valamint lehetőséget nyújtani a diákoknak, hogy az elméleti tudásukat kipróbálhassák.

A „Mosolyalkotóház” Nógrád megye egyetlen olyan műhelye, ahol a Technika 1-hez hasonlóan mind önálló, mind csapatmunkára lehetőség van. A hely és a tárgyi eszközök biztosításán túlmenően célunk nekünk is az, hogy tanulók oktatásával hosszú évek alatt csiszolódott elméleti (Tudásbázis modell) és gyakorlati tudásunkat (Technológiai támogatás) átadjuk mind a hobbiasztalosoknak, mind a vállalkozói tevékenységet folytató asztalosoknak.

Érzékelhető, hogy a barkácsáruházak megjelenése vezetett el ahhoz, hogy egyre többen foglalkozhassanak egyre igényesebb szinten az asztalos szakmával, ennek köszönhető, hogy az alkotóműhelyek létjogosultságot nyerhettek és szépszámú, aktív látogatóval dicsekedhetnek.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

(X)

Online marketing – a keresőmarketing (SEM) és megtérülése (ROI)

StartMa markekting és vállalkozásA StartMa program marketinges cikksorozatában külön blokkban foglalkozunk az online menedzseri tevékenységgel; ennek az íráscsoportnak most – amikor újabb cikkben időzünk a keresőoptimalizálás témájánál – még csak a feléhez közeledünk.

             A Search Engine Marketing (SEM) fogalmát kétféleképp szokás értelmezni. Az egyik értelmezés szerint olyannyira átfogó kifejezés ez, hogy  már-már az „online marketing” szinonimája, így az előző cikkünkben tárgyalt, hosszú távú sikert építő („fehérkalapos”) keresőoptimalizálást (a SEO-t) éppúgy a SEM vonatkozási körén belül találjuk, mint a „feketekalapos” trükköket.  Gyakorlatilag azonban elterjedt egy másik szóhasználati szokás: akkor mondani SEO helyett SEM-et („keresőoptimalizálás” helyett „keresőmarketinget”), amikor a gyors siker célzata a meghatározó. Nem föltétlenül csak a tipikus „feketekalapos” fogások alkalmazása jön itt szóba; határesetet képez például egy-egy weblap keresőmotoros helyezésének fizetős, hirtelen feljavítása (paid inclusion).  Nem az összes keresőmotor ad erre lehetőséget, de a Yahoo-n – például éves díjért; egyéb fizetésmód is választható – meg lehet vásárolni ilyen-olyan időtartamra a találati lista felső régiójában történő weblap-megjelenést.    Ha a fizető fél szándékai alapvetően korrektek, akkor nyilván bízik vállalkozása hosszabb távú életképességében, és csak időt kíván megtakarítani: le kívánja rövidíteni az érdemi bizonyítás „előjátékait”. De épp ebben az esetben mindenképp kockázatos számára az ilyen marketinglépés. Hiszen költségvetésének marketing-rovata könnyen lenullázódhat anélkül, hogy a fizetett változásnak azonnal tényleges érdemi eredménye mutatkoznék, míg ha folyamatszerűen vívott volna ki viszonylag kedvező helyezést, akkor az már különösebb költség nélkül javult volna tovább.  A paid inclusion megtérülése egyáltalán nem lehetetlen, de erősen feltételes: nem nélkülözheti például annak kiszámítását, hogy az akcióig a cég utolsó évében egy-egy ügyfélszerzésre átaljában mekkora költség esett, és hogy átaljában egy-egy ügyfél mekkora bevételt hozott (ROI: Return of Investment, azaz: befektetés-megtérülés, a nettó nyereségnek a befektetéshez viszonyított arányszáma).

             A ROI-t nézhetjük a teljes költség szerint (pl. gyártás vagy szolgáltatói ügylet + Google Ads-hirdetések), de nézhetjük külön a hirdetésekre történő ráfordítás szerint is. Mondjuk, az egyik kampány nyomán   a termék-előállítás, ügylet-bekerülés   és az   értékesítés összköltségének minden ezer forintjára ezerötszáz forint eladási bevétel jut, itt a ROI 50%.  A gyártási költség és a hirdetési ráfordítás arányát is mérve két különböző kampány sikeressége átszámítható egymásra, így kitűnik, melyik kampányunk teljesített jobban: melyikre érdemesebb tovább áldozni az időszakos költségkeretből – illetve, elemzéssel az is kitűnhet, miként lenne javítható a szerényebb hozadékú kampány. A ROI fontos összetevője a konverziómérési eredmény. Minden vásárlás konverzió, de a konverziók többsége nem vásárlás. Ha a konverziók megvalósulására és a konverziószám emelésére fordított összegnél az értékesítési bevétel nagyobbnak bizonyul, úgy megérte a Google Ads-befektetés, hisz az árban mindenféle költségünk bennefoglaltatik.

A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa
Mélylink

(X)
Széchenyi 2020 EU logo

A könnyűszerkezetes házak előnyei

könnyűszerkezetes ház - természetesen
Az ingatlanárak emelkedése és az építőipar területén tapasztalható munkaerőhiány következtében Magyarországon is megnövekedett a kereslet a könnyűszerkezetes házak iránt. Az USA-ban illetve Észak –Európában elterjed technológia lényege, hogy első lépésben fából vagy fémből elkészítik a ház vázszerkezetét, majd ezt az igényeknek megfelelő hőszigeteléssel és burkolatokkal látják el. Az építés un. száraz technológiával történik, a beton alapozástól eltekintve minden további munkafolyamat száradási idő nélkül végezhető el, ezért az építkezés ideje töredéke a hagyományos építési módoknak. A könnyűszerkezetes házak kiválóan szigetelhetők, esztétikus külső burkolattal láthatók el, legfőbb előnyük azonban a kedvező ár. A hagyományos építési módokhoz képest olcsóbban és gyorsabban juthatunk hozzá álmaink otthonához. Cikksorozatunkban a könnyűszerkezetes építkezés kulturális, műszaki és jogi hátterével szeretnénk megismertetni az érdeklődőket.

A számok tükrében – árak

A CSOK hatására az építőipar fellendült, egyre többen kívánják az állami milliókat igénybe véve megteremteni az otthonukat. A könnyűszerkezetes házak táján is megnövekedett az érdeklődés, a megrendelések száma igen magas. Az árak is egyértelműen lekövetik a megnövekedett keresletet, míg korábban 170 -200 ezer Ft/m2-es áron építtethettünk könnyűszerkezetes házat, addigra ma már a 250-300 ezer Ft/m2 ár a jellemző kulcsrakész kivitelezés esetén. Természetesen itt is sok függ attól, melyik könnyűszerkezetes típust választjuk, és melyik kivitelező mellett tesszük le a voksunkat. A helyszínen ácsolt házak még mindig a legolcsóbbak, 200-220 ezer Ft-os m2 ártól kezdődik a kulcsrakész kivitel alapozással együtt. A készházak között nagy a szórás, az olcsóbb- középkategóriás készházaknak 250.000 Ft környékén kezdődik négyzetmétere mindenestül, míg a felsőkategóriás házaknál nem ritka a 300-350 ezres ár m2-re vetítve.

ÁFA kérdés

Az árakat a legtöbb helyen nettó árként tüntetik fel, mert az új jogszabály lehetővé teszi, hogy válasszunk: 5%-os ÁFA kulccsal építtetjük-e a házunkat, vagy az 5 millió Ft ÁFA visszaigénylést vesszük igénybe, de ekkor 27%-os ÁFÁ-val számláznak. Mindenképpen figyelembe kell venni a döntés meghozatalakor, hogy bizonyos értékhatár felett( 22 millió körül) egyértelműen az 5%-os ÁFA a kedvezőbb, és ha az ÁFA visszaigénylés mellett döntünk, jó ha tudjuk, azt a következő adóévben igényelhetjük csak vissza, tehát addig nekünk kell megfinanszírozni a 27%-os ÁFÁt! Nem csak generálkivitelezővel dolgozhatunk, ha az 5%-os ÁFA kulcsot szeretnénk igénybe venni. Emeltszintű szerkezetkész állapotú lakóház építése esetén is lehet ezt a számítást kérni. A külön végzett munkálatok számlái azonban 27%-os ÁFA tartalmúnak kell legyenek, tehát itt is érdemes előzetes számításokat végezni, hogy meglássuk, mivel járunk jól!

Ha CSOK-kal építkezünk

A könnyűszerkezetes házak egyre pozitívabb megítélését jól jelzi, hogy a legtöbb bank minden további nélkül hitelezi a megépítésüket, ugyanolyan kondíciókkal, mint hagyományos társaikét.

A fizetési ütemezés eltérő, többnyire 4-5 ütemben kérik a kifizetést a kivitelező cégek.

A CSOK keretén belül azok a családok, akik 3 gyerekkel rendelkeznek- vagy bevállalnak 3 gyermeket, -és újépítésben gondolkodnak, 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesülnek, valamint további 10 millió államilag támogatott hitelt is igénybe vehetnek az építkezéshez. Aki CSOK-kal szeretne építkezni, fontos, hogy tudatában legyen, hogy utófinanszírozást tesz lehetővé ez, tehát a kivitelezővel való szerződésnél mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a bank utólag, a munkák számlával igazolt elvégzése után folyósít. Minden kivitelező cég a munkálatok árának egy részét előlegként kéri, tehát az önerő kalkulálásánál ezt mindenképpen vegyük figyelembe! Vannak olyan kivitelezők, akik viszonylag kis összegű előleget kérnek, de jellemzően 20-50%-ot előre nekünk kell megfinanszírozni.